Két, alapjában különböző kép: a Fáraó a halálos ágyon, Izrael fohászkodva a kemény munka terhe alatt.
Egy király a magasságok magasságából lezuhan a mélységbe, egy rabszolganép pedig a mélységek mélységéből felemelkedik a magasságba.
A Fáraónak nehéz lehetett a halál. Ő eredményekben gazdag uralkodó volt, és okos politikus. Álnoksággal robotmunkára kényszerítette Izraelt (2Móz.1,10); Izrael népének két gabonaraktár-várost kellett neki felépíteni. A nehéz munkát kegyetlenségével tette még nehezebbé a Fáraó. Most meg kellett halnia. Trónt, koronát, dicsőséget, uralkodást, hatalmat, országot és életet itt kellett hagynia.
Isten népe ott volt az országban, de Istent ő nem kereste. Az örökkévalósággal ő nem törődött. Földi életéből nem vitt el mást, csak rossz lelkiismeretét; ő a tömeggyilkos, aki minden újszülött izraelita fiút a vízbe vettetett - rettenetes vég!
A másik kép nyomorúsággal teli, de reményteljes is ugyanakkor. Izrael fohászkodik a nehéz munka alatt. Szinte hallja az ember a krokodilbőr korbácsok csattanását és a jajgatást, az asszonyok és férfiak sóhajtozását.
Fohászkodásuk azonban nem pusztába kiáltott szó. Nyomorúságuk ellenére volt valamijük, ami nem volt a Fáraónak: kapcsolatuk az élő Isten kegyelmének királyi székével. Ő meghallotta Izrael fohászkodását. A Fáraó meghal. Izrael felemelkedik. Isten oldalukra áll.
Isten soha nem feledkezik el ígéreteiről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése