Isten a páskaünnepre vonatkozóan hármas utasítást adott.
Először: Az erre az alkalomra levágott bárányt maradék nélkül el kellett fogyasztani még azon éjjel. Ha a háznép részére ez soknak bizonyult, akkor a közvetlenül szomszédos családdal együtt kellett a bárányt levágniuk.
Bölcs és szent rendelés volt ez. Mily gyakran előfordul, hogy ellenségeskedés van a közvetlen szomszédok között! Amikor Izrael a páskaünnepre készült, akkor szükség esetén nem kereshettek egy kedves családot, hogy azokkal együtt ünnepeljenek, hanem a közvetlen szomszédjukhoz kellett fordulniuk (4. v.). Ha rendezetlen volt a viszonyuk, akkor előbb rendezni kellett. Mi lett volna erre alkalmasabb, mint az a nap, amikor Isten nagy irgalmasságára emlékeztek, amellyel kimentette őket az egyiptomi rabszolgaságból?
Mi hogy vagyunk a közvetlen szomszédunkkal?
A második rendelkezés így szólt: "nagy sietséggel egyétek azt" (11. v.)! Úti ruhában, lábukon vándorsaruval, kezükben vándorbottal kellett enniük.
Ez a rendelkezés jelentős számunkra is, akik a mennyei hazába vagyunk úton. Hogyan állunk a zarándoksággal? Nem kötöz meg bennünket a földi vagyon, az üzlet, a mammon?
Mily ritkán találkozunk Jézus tanítványai között is olyan zarándoklelkülettel, mint a Pálé volt, aki úgy vett búcsút Milétusban: "Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel" (Csel 20,24).
A harmadik rendelkezés szerint az Izraelitáknak az utolsó morzsa kovászt is el kellett távolítaniuk házukból.
Pál ennek a rendelkezésnek lelki értelmére így mutat rá: "Azért ne a régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában (lKor 5,8)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése